Megemlékezés Nagyváradon: II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékére

A nap folyamán számos esemény zajlott, melyek során a Nagyváradi Művészeti Líceum szimfonikus zenekara átvette a Rákóczi Szövetség alapító elnökének, Halzl Józsefnek nevét. II. Rákóczi Ferenc fejedelem a Habsburg hatalom elleni küzdelme során az Érmelléken kísérelte meg seregének megerősítését. 1703 és 1704 között a bihari toborzó táborát a nagyváradi Habsburg csapatok megsemmisítették.

Csorba Mihály, a Bihari Gáspár András Iskola igazgatója és történész elmondta: „Ez az esemény 1704-ben történt, amikor Erdély utolsó fejedelmévé választották. Úgy döntöttünk, hogy a fejedelem és katonái szimbolikusan is találkozhassanak itt Biharon, és egy emlékhelyet alakítsunk ki ennek a 320 évvel ezelőtti eseménynek és az általa képviselt eszméknek: Istennek, a hazának és a szabadságnak.”

A megemlékezés több helyszínen is zajlott, köztük a nemrégiben felújított Várad-velencei kultúrotthonban, ahol a Művészeti Líceum magyar tagozatos diákjai által alkotott szimfonikus zenekar névadó ünnepségére került sor.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta: „Amikor a Kárpát-medencében magyarországi diákok Erdélybe, erdélyiek Magyarországra, vagy bármelyik irányba utaznak, illetve amikor találkozunk, akkor megerősödhetünk a hitünkben, hogy ez a kultúra, ez a nyelv, ez a nemzet összeköt minket.”

A Nagyváradi Művészeti Líceum a régióban az egyetlen magyar művészeti oktatást nyújtó középiskola, ahol a diákok érettségiig tanulhatnak anyanyelvükön. Az ünnepségen aláírt alapító okirattal az iskola vezetősége elköteleződött a Rákóczi Szövetség programjai iránt.

Forrás: hirtv.hu