Ioan Moldovan, a neves nagyváradi költő, esszéíró, és a Familia kulturális folyóirat korábbi főszerkesztője, majd igazgatója, 72 éves korában hunyt el.
1952-ben látta meg a napvilágot a Kolozs megyei Magyarpalátkán. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári George Bariţiu Líceumban végezte, ahol már korán megmutatkozott irodalom iránti érdeklődése, és tagja volt a Lucian Blaga diákkörnek. 1972 és 1976 között a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán román–latin szakon tanult.
Egyetemi évei alatt az Echinox folyóirat szerkesztőjeként, majd szerkesztőségi titkárként tevékenykedett. Diplomázása után tanárként dolgozott, román és latin nyelvet oktatott több Máramaros megyei településen, miközben részt vett a Maramureş irodalmi kiadvány szerkesztésében is.
1989-ben költözött Nagyváradra, ahol a Familia folyóirat munkatársa lett, majd 1990 és 2020 között az intézmény élén állt. Első verse, a „Zorile”, 1969-ben jelent meg egy iskolai újságban, míg első verseskötete, a Viaţa fără nume, 1980-ban látott napvilágot. Pályafutása során számos elismerésben részesült.
Ioan Moldovan – Primitív feljegyzések
Többé nem írok már a gregorián naptár
peremére
kettőződik a tél
kettőződik a fény fejemben a borostyánszínű fáról
szarvak hullanak
és az ünnep jeleként felharsan a kecskeüvöltés
Kilépek a fedélzetre, köszöngetek, hátamon viszem
az agyaggal rakott zsákot
fiatalságtól öregségig és vissza
Vajon az én kutyáim miért nem szabadulnak meg a szíjtól
miért nem indulnak
az apró és fekete csillag felé, a hatalmas, a hatalmas,
a félelemtől tébolyultan hullámzó
füvek fölé
Többé nem írok még csak az etruszk naptár
peremére sem kiszórom a hamut
a borostyánszínű fa alatt amely néha váratlanul
elhiszi rólam
hogy élek
Oszd meg a cikket másokkal is:
Nagyvárad minden évszakban lenyűgöző, a folyamatos – olykor kétes kimenetelű – modernizálás ellenére belengi a régmúlt jótékony varázsa, azoknak szellemei, akik előttünk jártak. Gyere, látogass el hozzánk!