Egy nagyváradi fogtechnikus tízezer tárgya

Több mint tízezer tárgy, évtizedeken át tartó gyűjtőmunka és egy lassan eltűnő falusi világ emlékei. A 90 éve született nagyváradi Raáb Rudolf néprajzi gyűjteményéből nyílt kamarakiállítás a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában. „A lélek leggyengédebb virágai falun nyíltak” című tárlat nem egyszerűen régi használati tárgyakat mutat be: annak a világnak az emlékeit őrzi, amelynek hétköznapi eszközei mára kulturális örökséggé váltak.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota második emeletén szeptember 4-én nyílt meg a Raáb Rudolf-gyűjteményből összeállított új kamarakiállítás. A tárlat középpontjában ezúttal a hagyományos falusi háztartás, mindenekelőtt a fa és a kerámia használata áll. A kiállítás címe – „A lélek leggyengédebb virágai falun nyíltak” – Kodály Zoltán 1933-ban megfogalmazott gondolatát idézi meg, amelyben a zeneszerző nem pusztán népdalok forrásaként tekintett a falura, hanem egy önálló, szervesen működő kultúra hordozójaként.

Ez a gondolat különösen jól illik Raáb Rudolf örökségéhez. A nagyváradi fogtechnikus ugyanis nem művészettörténeti ritkaságokat vagy reprezentatív műkincseket keresett elsősorban. Olyan tárgyakat mentett meg, amelyek hosszú időn keresztül annyira természetes részei voltak a hétköznapoknak, hogy használóik gyakran nem is tekintették őket értéknek. Gerebenek, tilolók, mángorlók, korsók, szilkék, fejőszékek, kőmalmok, petróleumlámpák, rézmozsarak, szénvasalók és különféle kézműves szerszámok kerültek hozzá – éppen akkor, amikor a falusi életforma átalakulásával ezek sorra kiszorultak a háztartásokból.

Fogtechnikusból szenvedélyes gyűjtő

Raáb Rudolf 1936. március 6-án született Nagyváradon. Hivatása szerint fogtechnikus volt, és kortársai visszaemlékezése szerint szakmájának elismert művelője. Műhelye azonban nemcsak munkahely volt: egyfajta találkozópontként is működött, ahol a város múltjáról, történeteiről és tárgyi emlékeiről éppúgy szó esett, mint a mindennapi ügyekről.

A régiségek iránti érdeklődése az 1970-es években vált életre szóló szenvedéllyé. A családi emlékezet szerint a gyűjtés kezdetén még egy gyékényből font kis tojáskosár is különleges szerzeménynek számított. Az első komolyabb gyűjtőútjára sógorával indult Székelyföldre: a másfél hetes út végére az autó hátsó ülése és csomagtartója is megtelt az összegyűjtött és megvásárolt tárgyakkal.

A néhány tárgyból azonban idővel hatalmas kollekció lett.

Raáb nem kizárólag Biharban gyűjtött. Bejárta a Partium és Erdély számos települését, és különösen érdeklődött a megszűnőben lévő mesterségek eszközei iránt. Előfordult, hogy egy-egy idős mester teljes szerszámkészletét megvásárolta, felismerve, hogy az adott szakma eltűnésével nemcsak az emberi tudás, hanem annak tárgyi környezete is elveszhet.

Ebben rejlik gyűjtőmunkájának egyik legnagyobb értéke. Nem akkor kezdte menteni ezeket a tárgyakat, amikor már ritkaságként jelentek meg múzeumi vitrinekben, hanem akkor, amikor sokan még egyszerűen feleslegessé vált ócskaságként tekintettek rájuk.

Egy lakásból valóságos házimúzeum lett

A gyűjtemény egyre nagyobbra nőtt. Az első bemutatóhelyet a család egykori, Táncsics Mihály – később Bartók Béla – utcai házának mintegy tízszer hat méteres terme jelentette. Később azonban már ez sem bizonyult elegendőnek. A tárgyak lassan elfoglalták Raáb Rudolf otthonát, majd rokonok, barátok és ismerősök pincéiben és padlásain is megjelentek. Egy 2008-as beszámoló szerint már két lakást használt a több ezer régiség elhelyezésére.

Aki meglátogatta, nem hagyományos értelemben vett lakásba lépett be. A különböző korokból és különböző funkciójú tárgyak sajátos múzeumi szövetet alkottak. Gramofon és petróleumlámpa került a fejőszék mellé, mángorló az ezüstkancsó, a szénvasaló vagy a gereben közelébe, máshol korsók, szilkék, kőmalmok és népi ikonok sorakoztak.

Raáb pedig ismerte a tárgyait.

A látogatóknak nem egyszer feltette a kérdést: vajon tudják-e, mire szolgált egy-egy ma már ismeretlen eszköz? A tárgy számára nem önmagában volt fontos, hanem az emberrel együtt: hogyan használták, milyen munkát végeztek vele, milyen helyet töltött be egy család vagy egy közösség életében.

Fogtechnikusi múltja a gyűjtésben is hasznára vált. Jó műszaki érzékkel rendelkezett, gyűjteményének darabjait gyakran maga tisztította és javította, sőt azok elrendezését is saját elképzelése szerint alakította ki. A kollekció teljes körű tudományos feldolgozása és katalogizálása még halálakor sem fejeződött be; nagyságát több mint tízezer darabra becsülik.

Nem a különleges, hanem a hétköznapi válik különlegessé

A püspöki palotában most látható kiállítás éppen ennek a gyűjteménynek az egyik legfontosabb sajátosságára irányítja rá a figyelmet.

A bemutatott tárgyak jelentős része eredetileg nem dísztárgy volt. Használták őket. Vizet, tejet vagy ételt tartottak bennük, gabonát őröltek, textilt készítettek, vasaltak, mostak vagy valamely kézműves mesterség munkafolyamataiban kaptak szerepet.

Mégsem pusztán funkcionális eszközökről van szó.

A megnyitón Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a tárgyak azt is megmutatják: készítőik a használhatóság mellett a szépségre is törekedtek. Egy korsó, egy fából készült háztartási eszköz vagy egy egyszerű használati tárgy formája, díszítése és gondos megmunkálása arról tanúskodik, hogy a hétköznapi tárgyi környezet kialakításának is volt esztétikai dimenziója.

Ez magyarázza azt is, miért kerülhetett egy néprajzi kiállítás a püspöki palota művészeti gyűjteményeinek közelébe. A tárgyak nem képzőművészeti alkotások a szó hagyományos értelmében, de ugyanannak az emberi alkotókészségnek az emlékei.

A kommunizmus évtizedeiben mentette a múlt tárgyait

Raáb Rudolf gyűjtésének történeti körülménye sem mellékes. Kollekciójának jelentős része a kommunista diktatúra évtizedeiben jött létre, amikor Erdély és a Partium falvai gyors társadalmi és gazdasági átalakuláson mentek keresztül.

Az iparosodás, az urbanizáció és a hagyományos paraszti gazdálkodás visszaszorulása miatt évszázadokon át használt eszközök tömege vált egyik nemzedékről a másikra fölöslegessé. Ami korábban egy paraszti háztartás természetes felszerelésének számított, néhány évtized alatt eltűnő életforma dokumentumává változott.

Raáb Rudolf jelentőségét ezért nem elsősorban az adja, hogy sok régi tárgya volt. Sokkal inkább az, hogy a változás pillanatában gyűjtött.

Olyan tárgyi kultúrát mentett, amelyből később már jóval nehezebb lett volna egységes gyűjteményt létrehozni.

Egyben akarta hagyni a gyűjteményt

A gyűjtő számára fontos volt az is, mi történik majd életművével utána. Ezért 2010-ben úgy döntött, hogy a kollekciót a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségre bízza, hogy az ne szóródjon szét magángyűjtemények között. A gyűjtemény jelentős része egy Kanonok-sori épület öt termét tölti meg. A tárgyak elhelyezésében annak idején maga Raáb Rudolf is részt vett.

Gyűjteményének darabjai ugyanakkor már életében is eljutottak a közönséghez. Különböző múzeumi kiállításokon szerepeltek, 2019-ben pedig a nagyváradi Gránátalma Patikamúzeum létrehozásához több mint százötven tárggyal járult hozzá.

Közösségi és kulturális tevékenységéért 2017-ben a Szent László-év alkalmából kiadott jubileumi emlékéremmel is kitüntették.

Raáb Rudolf 2020-ban hunyt el. Öröksége azonban nem egy lezárt magángyűjtemény maradt: a püspökség gondozásába került kollekció lehetőséget ad arra, hogy különböző tematikus válogatásokon keresztül újra és újra más oldaláról lehessen bemutatni a bihari és erdélyi tárgyi kultúrát.

Főhajtás a gyűjtő előtt

A mostani tárlat időzítése sem véletlen: Raáb Rudolf 2026-ban töltötte volna be 90. életévét. A kiállítás így egyszerre néprajzi bemutató és megemlékezés.

Lakatos Attila történész, az egyházművészeti gyűjtemény vezetője a megnyitón arra emlékeztetett, hogy Raáb nem képzett néprajzkutatóként, tudományos gyűjtési program alapján dolgozott. Szenvedélyből gyűjtött. Amit azonban megmentésre érdemesnek látott, azért képes volt útra kelni, megszerezni, hazavinni, megtisztítani és megőrizni.

Talán éppen ettől különleges a hagyatéka.

Egy tudományos gyűjtemény mögött rendszerint intézmény, kutatási terv és katalogizálási módszertan áll. Raáb Rudolf kollekciója mögött elsősorban egy ember állt, aki évtizedeken keresztül felismerte az értéket olyan tárgyakban, amelyeket mások már kidobásra ítéltek.

A kiállítás címéül választott Kodály-gondolat ezért nemcsak a bemutatott falusi kultúrára vonatkoztatható. A gyűjtő munkájára is.

A falusi háztartásokból kikerült korsók, faragott eszközök, szerszámok és mindennapi tárgyak önmagukban talán jelentéktelennek tűnhetnek. Együtt azonban egy eltűnt világ szerkezetét rajzolják ki: azt, hogyan dolgoztak, miben tartották az ételt, hogyan készítették a ruhát, hogyan világítottak, mit tartottak szépnek, és milyen tárgyakkal vették körül magukat az előttünk élő nemzedékek.

Raáb Rudolf életműve végső soron ezeknek az apró történeteknek a megmentése.

„A lélek leggyengédebb virágai falun nyíltak” című kamarakiállítás a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota második emeletén látható. Balla Tünde kurátor tájékoztatása szerint a tárlatot legalább egy éven keresztül tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás: Bihari Napló — https://biharinaplo.ro/cikk/kultura/a-raab-rudolf-gyujtemenybol-nyilt-kiallitas-a-romai-katolikus-puspoki-palotaban-131783

Fotó: Ciucur-Losonczi Antonius