Az örök játékos – kiállítás nyílt Dobos Imre emlékére a Partiumi Színházi Gyűjteményben

Szeptember 18-án egy olyan megnyitóra került sor Nagyváradon, amely nem egy új alkotást, hanem egy egész színészi pályát ünnepelt. A Partiumi Színházi Gyűjteményben állandó emlékhelyet avattak Dobos Imre színművész tiszteletére, Az örök játékos címmel – a névválasztás pedig, ahogy a megemlékezésekből kiderült, pontosan illik rá.

Dobos Imrét, akit barátai és kollégái csak Cibiként emlegettek, több mint két éve veszítette el a nagyváradi színházi közösség. Az emlékhelyet lánya, Dobos Erzsébet tette lehetővé, aki apja hagyatékából okleveleket, díjakat és fényképeket ajánlott fel a gyűjteménynek – ezek alkotják most a tárlat gerincét.

A megnyitón felszólalók egytől egyig olyan emberek voltak, akik évtizedeken át együtt dolgoztak vele, és a szavaikból egy nagyon is emberi portré rajzolódott ki. Kiss Törék Ildikó színésznő, aki az est házigazdája is volt, még diákkorából ismerte Dobos Imrét – ő korábban végzett, Dobos később csatlakozott a pályára –, majd a Kiss Stúdió tagjaként Svédországban és Németországban is együtt turnéztak. Örömét fejezte ki, hogy elhunyt barátja végre megkapta az őt megillető elismerést, és úgy fogalmazott: „Lubickolt a szerepekben, mindig örömmel játszott. Ugyanakkor pedig a családja volt a mindene.”

Meleg Vilmos színész egészen más nézőpontból idézte fel Dobos Imre pályáját: ő katonaként szolgált Sepsiszentgyörgyön, és őrmesterként úgy intézte, hogy kimenőit felhasználva szinte egy teljes évadon át nézhesse Dobos előadásait, még mielőtt a színész Nagyváradra került volna. Szavai szerint „Nagyváradi jelenléte aztán megerősítette a klasszikus színházi elképzelést. Könnyű volt vele együtt dolgozni, bár partnerként igényes volt.” Azt is felidézték, hogy Varga Vilmos színész volt az, aki 1988-ban, még Sepsiszentgyörgyön hívta át Dobos Imrét Nagyváradra – ez a mozzanat lett a fordulópont, amelytől kezdve a színész pályája végleg összefonódott a városéval.

A családi oldalt Török Sándor, Dobos Imre veje képviselte a megemlékezésen. Ő úgy emlékezett vissza első találkozásukra, mint egy meleg, befogadó pillanatra, és így jellemezte apósát: „Hatalmas derűt és nyugalmat birtokolt és árasztott egész életében. Jó humora volt, nem pletykált, és soha sem mondott a kollégáira egyetlen rossz szót se.” Ha összeolvassuk a négy felszólaló szavait, ugyanaz a kép ismétlődik: egy alapos, figyelmes, a szerepeiben feloldódó, ugyanakkor a családját mindennél fontosabbnak tartó ember, aki a kollégái szerint sosem volt rosszindulatú vagy pletykás.

Az, hogy egy vidéki színházi gyűjtemény állandó emlékhelyet szentel egy nagyváradi színésznek, nekem azért is fontos, mert megmutatja: a város színháztörténete nem csak nagy nevekből és premierekből áll, hanem azokból az emberekből is, akik évtizedeken át, csendben és igényesen tették a dolgukat a színpadon. Dobos Imre 1988-tól haláláig ehhez a városhoz tartozott, és most, hogy a Partiumi Színházi Gyűjteményben állandó helye van az emlékének, ez a hozzátartozás hivatalosan is megerősítést nyert.

Forrás: Bihari Napló – https://biharinaplo.ro/cikk/kultura/dobos-imre-szinmuvesz-hagyatekaval-gazdagodott-a-partiumi-szinhazi-gyujtemeny-132088

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius