Egy este, ahol a szavak megrezegtették a múltat is
Szeptember 23-án este a nagyváradi Mathias Corvinus Collegium nemcsak egy irodalmi eseménynek adott otthont, hanem egyfajta lélektani zárka kulcsát is a hallgatók kezébe adta. Ana Blandiana, a Herder-díjas román költőnő és Visky András, Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, drámaíró osztották meg életüket, traumáikat és irodalmi hitvallásukat. A beszélgetést Matuz Zsolt vezette, aki nem csupán műsorvezető volt, hanem láthatatlan hídat épített a múlt és jelen, az alkotás és ellenállás közé.
Trauma mint identitás: az irodalom belső ellenállása
A „Fény a szavak végén – Helytállni az elnyomásban” című est a kommunista éra legsötétebb évtizedeit idézte meg, ahol a hallgatók nemcsak tanúk, hanem lelki részesei is lettek az elhangzott sorsoknak. Ana Blandiana és Visky András is gyermekkorukból hozott traumákat ídéztek fel. Mindkettőjük apját a kommunista rendszer börtönbe zárta, és a családokat szétszakították. Visky András édesanyja hét gyermekkel került a Lătești lágerbe, amelynek tragikus mindennapjai a „Kitelepítés” című művében elevenednek meg. A folytatás, az „Illegalisták” hamarosan megjelenik, még mélyebb betekintést adva a korszak mechanizmusaiba.
A nők csendes ellenállása: anyák a történelem viharaiban
A pódiumbeszélgetés egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor a szerzők saját édesanyjukról meséltek. Az anyai kitartás, bátorság és szeretet nemcsak a családok fennmaradását biztosították, hanem a belső szabadság egyik utolsó bástájává váltak. Visky András felidézte, hogyan mesékkel és énekekkel tartotta édesanyja lelket a gyerekekben, amikor már a fizikai éhség is elviselhetetlen volt. Blandiana hozzátette, hogy édesanyja a versek világába menekült, és lánya hatására maga is írni kezdett. A nők tapasztalatait feldolgozó versek a Ceaușescu-korszak embertelenségére is rávilágítottak.
Isten a cellában: hit, irodalom és belső szabadság
A hit mint menedék többször visszatért a beszélgetés során. Visky édesanyjának gondolatát idézve elhangzott: a börtön kettős ítélet, ahol a „horizontális” emberi megpróbáltatások mellett ott van a „vertikális”, isteni dimenzió is. Ez a kettősség nyitja meg a belső szabadság kapuját – azt a teret, ahol a lélek nem ismer bilincset. Blandiana is megerősítette, hogy a diktatúra alatt az irodalom és a hit maradtak az utolsó menedékek. „Isten a legtapasztaltabb fogoly” – fogalmazott Visky, érthetővé téve, hogy a szenvedés nem a hit hiánya, hanem annak terepe lehet.
Irodalmi ellenállás: a szöveg mint társadalmi tett
A mondat, amely az est címévé is vált – „Amit nem írtak meg, nem létezik” – egyfajta ars poetica ként is értelmezhető. Az irodalom nem csupán műfaj, hanem erkölcsi tett, amely által a trauma formát kap, a némáság megszűnik, és megszületik a kollektív emlékezet. Visky szerint a történetek elmondása egyfajta „könnyes elégtétel”, nem a bosszú vagy gyűlölet eszköze. Blandiana költészete pedig éppen e hídak építését szolgálja: generációk, nemzetek és traumák közötti kapcsolódást. Az este nem lezárt, hanem megnyitott egy dialógust – a múlt feldolgozásának és az emlékezet újraírásának lehetőségét.
A történet, ami összeköt: múltfeldolgozás és jövőírás
A pódiumbeszélgetés végkicsengése mélyen humanista üzenetet hordozott: a múlt elmondása nem csupán személyes terápia, hanem közösségi tett is. A Mathias Corvinus Collegium estje bizonyítja, hogy az irodalom képes lehet hidakat építeni ott, ahol a történelem falakat hagyott maga után. A generációkon átívelő tanúságtétel nem csupán a múltat teszi átélhetővé, hanem irányt is mutat egy szolidárisabb jövő felé. Mert amit nem írtak meg, az valóban nem létezik – de amit igen, az épít, gyógyít és összeköt.
A beszélgetés utórezgései: a jelen tanùságtétele
A rendezvény végén Nagy Tímea, az MCC képviselője köszönte meg a részvételt, s nemcsak egy estét zártak le ezzel, hanem egy folyamatot indítottak el: a nyitottság, a dialógus és az emlékezés folyamatos gyakorlását. A jelen lényegi eleme, hogy nem hagyja a múltat némán porosodni. Az irodalom nem emlékmű, hanem eleven test: a megszólaltatott történetek által él, mozdul, formál. Nagyvárad pedig, ezzel az esttel, ismét bebizonyította, hogy nem csupán a múlt emlékezete, hanem a jövő ítélőszéke is lehet.
Forrás: Bihari Napló
Oszd meg a cikket másokkal is:
Fórián Andrea
Nagyvárad minden évszakban lenyűgöző! A folyamatos – olykor kétes kimenetelű – modernizálás ellenére belengi a régmúlt jótékony varázsa, azoknak szellemei, akik előttünk jártak. Gyere, látogass el hozzánk!