Ahol minden függöny felgördült: a nagyváradi színház születése
Pontosan 125 évvel ezelőtt, 1900. október 15-én nyílt meg ünnepélyesen a Nagyváradi Szigligeti Színház épülete. A századfordulón Nagyvárad nemcsak gazdaságilag, de kulturálisan is az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt. A színház felépítése nem csupán építészeti vállalkozás volt, hanem egy identitáspolitikai nyilatkozat is: a város magyar polgársága saját reprezentatív kulturális intézményt kívánt. A városi tanács elkötelezetten állt a kezdeményezés mögé, és nem spóroltak az ambíciókkal: európai szintű teátrumot álmodtak meg.
Az épületet a híres bécsi Fellner & Helmer építésziroda tervezte, akik számos közép-európai színházat jegyeztek. A nagyváradi épület egyszerre hordozta magában a klasszicista arányérzéket és a szecesszió játékosságát. A színház gyorsan a helyi elit és az értelmiség találkozóhelyévé vált, ahol nemcsak előadásokat tartottak, hanem bálokat, irodalmi esteket és társadalmi eseményeket is.
Az első előadást 1900. október 15-én este tartották meg – az akkori eseményről a helyi sajtó azt írta:
„Úgy tündököl e palota, ahogy a város reményei a jövőbe világítanak.”
Ez a mondat ma is érvényes Nagyváradon.
A Szigligeti Színház legendái: színészek, rendezők, előadások
Az elmúlt 125 év alatt a Nagyváradi Szigligeti Színház legendás művészek otthona volt. Blaha Lujza, Újházi Ede, Jászai Mari – csak néhány név a hőskorból. A két világháború közötti időszakban is neves társulatok fordultak meg itt, az épület és társulata presztízsértékű volt a magyar színházi életben.
A második világháború után, majd a román kommunista diktatúra éveiben a magyar nyelvű színjátszás fenntartása már nem volt magától értetődő. A színház társulata azonban hősies munkával, gyakran kompromisszumokat kötve, de mindig a közönség szolgálatában dolgozott. A hetvenes-nyolcvanas években szimbolikus térré vált: ahol a nézőtéren összegyűlt magyar közösség megerősítést nyert identitásában, és ahol a művészek burkoltan, de világosan kommunikáltak a közönséggel.
A rendszerváltás után új korszak kezdődött. A társulat megfiatalodott, és egyre több nemzetközi színházi forma jelent meg a repertoárban. Olyan neves alkotók csatlakoztak, mint Novák Eszter, Szabó K. István, vagy Tóth Tünde. A társulat mára három részből áll: a klasszikus Szigligeti Társulatból, a gyermek- és ifjúsági produkciókra specializálódott Lilliputból, valamint a Nagyvárad Táncegyüttesből. Ez a hármas egység új minőséget hozott, hiszen így a színház egyszerre tud megszólítani több generációt, több műfajon keresztül.
A történelem viharában: hogyan élte túl a háborúkat és diktatúrákat
A Szigligeti Színház története mélyen összefonódik Erdély és Románia XX. századi történelmével. Az 1918-as impériumváltás után az intézmény sorsa is bizonytalanná vált: a magyar nyelvű előadások megmaradása nem volt garantált. Azonban a város magyar közössége és az értelmiség kitartása biztosította a folytatást.
A kommunista időszakban a színház működését szigorúan ellenőrizték, a repertoárt cenzúra szűrte. Ennek ellenére a Szigligeti sokszor rejtett utalásokkal, szimbolikus rendezésekkel tartott tükröt a társadalomnak. A színházépület falai között zajló előadások nem egyszer váltak a közösségi ellenállás színtereivé – még ha csendesen, kódoltan is.
A 80-as évek végére egyre több fiatal, alternatív színházi törekvés jelent meg a városban, amelyek közül sok később integrálódott a Szigligeti struktúrájába. 1989 után újra szabadon lehetett magyar nyelven alkotni, és a színház hamar visszanyerte regionális központi szerepét.
Ma is a város szíve: a Szigligeti Színház szerepe Nagyvárad kulturális életében
Napjainkban a Nagyváradi Szigligeti Színház a város egyik legfontosabb kulturális intézménye. Az éves 350-nél is több előadás, több mint 60 ezer néző és a sokszínű repertoár egyaránt azt mutatja: ez a színház ma is lüktető, élő szövet része a városnak.
A színház nem csupán előadásokat kínál, hanem közösségi teret is teremt. Itt működnek tehetséggondozó programok, ifjúsági workshopok, és olyan nyári projektek, melyekben a közönség közvetlenül is részt vehet. A Társulat vidéki turnékkal is eljut a régió magyar közösségeihez – így válik a Szigligeti a kulturális identitás megőrzésének egyik kulcsszereplőjévé.
A közönség elkötelezettségét mutatja, hogy az előadásokra gyakran hetekkel előre elfogynak a jegyek, különösen a magyar klasszikusok vagy az iskolai feldolgozásra is alkalmas ifjúsági darabok esetén. A társulat jelenléte nemcsak a színpadon érződik, hanem az utcán, a kávézókban, a város mindennapjaiban is.
A jubileumi év: 125 év ünnepe és a jövő tervei
2025. október 15-én ünnepi díszelőadással emlékezett meg a Szigligeti Színház alapításának 125. évfordulójáról. A „125! Én színházam, én Váradom” című előadás különleges formát öltött: diákok és színészek közösen idézték meg a város múltját és kulturális örökségét. A rendező, Novák Eszter egy képzeletbeli nagyváradi kávéház asztalához ültette Ady Endrét, Dutka Ákost és a mai fiatalokat – egy térbe hozva múltat és jelent.
Az est során archív felvételek, történelmi szövegek, és improvizatív jelenetek váltották egymást. A közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta az előadást, amely méltó nyitánya lett a jubileumi évadnak. A programsorozat keretében október folyamán több kiemelt bemutató is lesz: „A padlás” (rendező: Tóth Tünde), „Viktória” és „Csárdáskirálynő” (mindkettő Novák Eszter rendezésében). Október 30-án színháztörténeti konferenciára is sor kerül, amely tudományos igénnyel térképezi fel a színház történetét.
A 125. évforduló nem zárás, hanem új kezdet. A társulat célja világos: hidat építeni múlt és jövő, tradíció és innováció között – hogy még sokáig felgördülhessen a függöny Nagyváradon.
Kiemelt kép: Szigligeti Színház
Oszd meg a cikket másokkal is:
Fórián Andrea
Nagyvárad minden évszakban lenyűgöző! A folyamatos – olykor kétes kimenetelű – modernizálás ellenére belengi a régmúlt jótékony varázsa, azoknak szellemei, akik előttünk jártak. Gyere, látogass el hozzánk!